Köszöntjük látogatóinkat!
A hatvanas évek végén iskolánkban megnőtt a cigány tanulók száma, ami lassította az osztályokban folyó oktató- nevelő munkát. A cigány családok nagy része a Jákó határában lévő cigány telepeken él. A gyerekek nem jártak óvodába, amúgy is nagyon ingerszegény környezetben éltek. Sokan közülük már túlkorosan kerültek az első osztályba. Ezen kívül a sok hiányzás is nehezítette az alsó tagozatos tanítók munkáját.
Az iskola színvonalának megőrzését úgy lehetett biztosítani, hogy külön osztályokat szervez-tek a lassabban haladó tanulók részére. Így jöttek létre a cigány osztályok.
Igazi eredményt ez az intézkedés sem hozott, mert a normál osztályok megszabadultak a las-sabban haladóktól, de a cigány osztályok színvonala így is elmaradt a követelményektől.
Az említett osztályok létszáma magas volt, a tanulók sokat hiányoztak, s a már működő kollé-giumot sem vették igénybe. Kiderült az is, hogy a cigány tanulók között sok volt a sérült illet-ve fogyatékos gyermek, akik speciális ellátásra szorultak, ezért más megoldást kellett keresni, vagyis kiderült, hogy a többségtől eltérő képességű gyerekek érdekében tenni kell valamit.
Ekkor indult meg, 1972 őszén az általános iskolán belül a gyógypedagógiai nevelő- oktató munka. 1972/73.-as tanévben az 1./2. évfolyamot összevonva, 14 tanulóval gyógypedagógiai osztály indult Rigl Ilona tanárnő vezetésével, a Templom utcai volt katolikus iskolában.
Ez időben, az általános iskolában három helyen folyt a tanítás: az alsó tagozat a volt katolikus iskolában, a felső tagozat a volt Sárközi kastélyban és a volt református iskola két osztályá-ban.
1972 után a gyógypedagógiai osztályok száma és a gyerekek létszáma is minden évben nőtt. 1974-75-ben már 1-3 és 2-4 összevont osztályban 33 tanulóval működik a két tanulócsoport: Juhász Károlyné és Fekete Krisztina tanárok vezetésével.
Nőtt az iskola létszáma is, párhuzamos osztályokat kellett szervezni, mivel a tagozat kezdett körzeti feladatokat is ellátni, sokasodtak az iskola és a tagozat problémái is. Nehéz volt osz-tálytermeket kialakítani (kinőttük az iskolát) egyre nehezebb volt szakos tanárokat alkalmaz-ni. Tanítókkal, áttanítókkal, sőt nem egyszer, képesítés nélküli nevelőkkel kellett speciális feladatokat végezni.
Mivel a gyógypedagógiai osztályok kis létszámúak voltak, a legkülönfélébb kisméretű (osztá-lyoknak nem alkalmas) helységekből és a legkülönbözőbb helyeken alakítottak ki termeket.
Osztályterem lett a katolikus iskola színpadából, tanári szobából, 3x3 m-es iskolaszövetkezeti boltból, irodából, iskola könyvtárból, a községi könyvtár udvarán lévő mosókonyhából stb.
Ezekben rossz volt a fűtés, világítás, sokszor kiselejtezett bútorokkal voltak berendezve.
Az 1977-78-as tanévben már felső tagozat is működik. Ez időben gyógypedagógus a tanárok között nincs.
1981-től a tagozat létszáma különböző okok miatt csökken. 1988-ban 55 fő. 1988-tól a lét-szám fokozatosan növekszik.
1994-től a tagozaton nincsenek összevont osztályok. A kastély iskola átépítésével megoldód-tak az osztályproblémák. 1999-2000. tanévben, 9 tanulócsoportban 114 tanuló jár, a pedagó-gusok száma 13 fő.
Az ezredfordulóra a tagozat élete jelentősen megváltozott. Birtokba vettük a felújított épüle-tet, nyolc évfolyamon kilenc osztályban 116 gyermek tanult. Fejlesztésük érdekében igyekez-tünk mindent megtenni, sorra írtuk a pályázatokat, jelentősen növelve az akkori eszközellá-tottságot.
Szakkörök kezdték meg működésüket, melyek azóta is szervezik tanulóink szabadidejét. A kézimunkaszakkör munkái több pályázaton szerepeltek, díszítik, szebbé teszik az épületet. Színjátszó szakköröseink Gerse Imréné irányításával 2002-ben a XI. Országos Weöres Sándor Gyermek színjátszó találkozón ezüst minősítést szereztek.
Énekkarunk rendszeresen szerepelt iskolai, városi rendezvényeken. Több alkalommal sikeresen képviselte iskolánkat: 2000-ben Budapesten a Milleniumi Esélyegyenlőségi Napon, 2004-ben a Fogyatékos Fiatalok Országos Dalversenyén. Tibol Veronika vezetésével minden évben közreműködik a hagyománnyá vált hangulatos karácsonyi műsoron. Énekkarunk mun-káját rendszeresen zenészek segítik: Bárány Tamás - szaxofon, Ekkert Miklós - trombita, György Dávid Zoltán - dob, Kiss Zoltán - basszusgitár, Pap Jenő - szintetizátor, Táskai Vin-ce - gitár.
A 2002/2003-as tanévtől a Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakisko-la, Diákotthon és Módszertani Központ helyi tantervét adaptálva speciális szakiskolai évfo-lyamot indítottunk.
Célunk, hogy az alapképességek fejlesztése mellett a mindennapi életben hasznosítható és továbbépíthető általános és szakmai ismereteket nyújtsunk, segítsük a felnőtt életre való felkészülést. Szakmai képzést nem folytatunk, csak szakmai előkészítést, alapozást, mely se-gíti a tanulókat a szakmatanulásban, valamint az önálló életvezetésre való felkészülésben. Oktatásukhoz több pályázaton is nyertünk, közel kétmillió forintot a Munkaerőpiaci Alap fejlesztési és képzési alaprészének 2003. és 2004. évi decentralizált kerete terhére a gyakorlati oktatás eszközbeszerzésére, a Fogyatékos Gyermekekért Közalapítványtól 593 ezer Ft-ot szakiskolai taneszköz fejlesztésre. Szeretnénk, ha megvalósulna tervünk, hogy kibővíthessük szakképzési évfolyamokkal, lehetőséget adva tanulóinknak szakmák elsajátítására, a társa-dalmi integrációra.
2003 tavaszán ünnepeltük tagozatunk megalakulásának 30. évfordulóját. Komplex tanulmányi vetélkedőt szerveztünk diákjainknak, a meghívott iskolák tanulóival versmondó versenyt rendeztünk. Akkor szerveztük első ízben a tagozatok játékos ügyességi versenyét, melyet azóta minden évben megismétlünk, ezen vendégeink is szívesen vesznek részt. A jól sikerült kulturális bemutató után elhatároztuk, évente megrendezünk egy jótékonysági műso-ros délutánt, melyen lehetőséget kap minden osztály a bemutatkozásra. A színvonalas produk-ciók mellett kézműves munkáikból vásárt is szervezünk, melynek bevételét fejlesztő eszközök vásárlására fordítjuk.
A 2003/2004-es tanévben volt a legnagyobb az itt tanuló gyermekek száma. A környező 14 településről és Nagybajomból 132 tanuló járt a 11 osztályba.
Tevékenyen részt veszünk az iskola életében: Csokonai napok, sportnap, az uniós vetél-kedő eseményein tanulóink is becsülettel helytállnak. Sokat tesznek a park és az öko-kert ápo-lásáért, szépítve környezetünket. A kézilabdapálya felújításánál, illetve az út építésénél is se-gédkeztek. Hangulatos farsangi mulatság színhelye minden évben az immár gyönyörűen lam-bériázott aula. Tanár és diák egyaránt felölti a jelmezt, rövid műsorral készül.
Rendszeresen részt veszünk a tanulásban akadályozott tanulók megyei versenyein, az atlétikai bajnokságon több tanulónk szerzett I. helyezést: 2003-ban Horváth Barbara, 2004-ben Balogh Teréz, Orsós Tamás.
Első alkalommal vettünk részt 2004-ben az iharosberényi dunántúli duatlon versenyen, ahol II helyezést ért el iskolánk csapata. Minden évben képviseljük iskolánkat a tanulásban akadályozott tanulók megyei komplex tanulmányi versenyén. A megyei közlekedési verse-nyen 2003-ban Lucz Zoltán I helyezést ért el egyéniben.
2002 óta a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Főiskolai Karának gyógypedagógus hallgatói in-tézményünkben töltik szakmai gyakorlatukat.
Szeretnénk azt hinni, hogy megszűnt a tagozat hátrányos helyzete, hiszen évről-évre gya-rapodunk, szakos ellátottságunk is jelentősen javult. Tanulóink fejlesztése csak a megfelelő módszerek alkalmazásával, lelkiismeretes munkával történhet, azért, hogy képességeiket a legmagasabb szintre tudjuk fejleszteni, hiszen
"az ember nem annyi, amennyi,
hanem annyi, amennyi tőle kitelik."
Történeti összefoglalónk 2005-ben született, megjelent a "Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola 50 éve" című kiadványban.
A közelmúlt éveiben jelentős változások történtek életünkben. 2007-től szakszolgálat-tal kiegészülve Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménnyé alakultunk. Gyermek létszámunk sajnos az integrációs törekvések miatt fokozatosan csökken. 2008 szeptemberétől a Nagybajomi ÁMK tagintézménye vagyunk. Vannak hagyományosan, minden évben meg-rendezett eseményeink, például: Mikulás-buli, farsang, Csokonai napokon versmondó ver-seny, SPECEDIKE, játszóház karácsonykor és húsvétkor stb.
A teljesség igénye nélkül, álljon itt néhány az elért eredményeinkből:
2006-2007
. Henkel Magyarország által kiírt Pritt pályázat mindkét fordulójában a Szél Petronella és Fe-renczi Barbara vezette csoportok 1. helyezést értek el. A több hónapos munka végeredménye az album és mesekönyv megtekinthető a tagozaton. A gyerekek jutalma egy visegrádi hajó-kirándulás, illetve a másik csoportnak látogatás a Tropicáriumba.
. Az Oktatásért Közalapítvány pályázatán 600 E Ft.-ot nyertünk. Az ország másik végében lakó diákokat kell megismernünk, eltölteni velük pár napot. A sárospataki diákok május hónapban jártak nálunk, mi szeptemberben mentünk.
. Az országos atlétika versenyen Harangozó Nikolett 9. osztályos tanuló 3. helyezett lett.
2007-2008
. A Pritt művészeti csoport harmadszorra is díjazott lett.
. Diákjaink sikerrel szerepeltek a komplex tanulmányi versenyen Nagyatádon
. A speciális szakiskolák kulturális bemutatóján Károlyi Nikolett, Horváth Nikolett arany minő-sítést szerzett ének kategóriában.
. A tanulásban akadályozott tanulók megyei énekversenyéről minden korosztály első helyét el-hoztuk.
. A "Kapkodd a lábad" regionális diákolimpia döntőn Pécsen eredményesen szerepeltek gyer-mekeink, focistáink megyei III. helyezettek lettek
. A megyei atlétikai döntőkön 7 aranyérmet, 8 ezüstérmet és 4 bronzérmet szereztek
. Az országos atlétikai döntőn Zánkán 1 aranyérmet Banicz Attila, 1 bronzérmet Ander Zsuzsa, Ignácz Andrea, Koleszár Irénke (4x400 váltó) nyert, 2 V. helyezést Orsós Erika ért el.
. A Nők Lapja és az UNICEF pályázatán 500 eFt nyertünk a nyári sárospataki tábor lebonyolítá-sára és egy csodálatos budapesti színházi élménnyel gazdagodtak tanulóink.
2008-2009
. A megyei atlétika döntőkön 3 arany (Váradi Magdolna, Váradi János, Orsós Erika), 4 ezüst (Váradi Magdolna, Orsós Dávid, Orsós Gábor, Orsós Sándor), 3 bronz (Váradi János, Orsós Dávid, Kalányos László) érmet szereztek.
. Óvodai mozgásfejlesztő program indult.
. A "Kapkodd a lábad" vetélkedő megyei döntőjét megnyerve sikeresen szerepeltünk a regioná-lis döntőn Pécsen III. helyet szerezve. Résztvevők: Kakas Nikoletta, Pápai János, Orsós Csaba, Sánta Szabolcs, Károlyi Noémi, Mezei Tibor, Harangozó Félix, Váradi Magdolna, Orsós Tamás
. A Nagyatádon megrendezett Éltes Kupát megnyertük.
. A megyei kispályás futball bajnokságon II helyezés
. Az enyhe értelmi fogyatékos tanulók komplex vetélkedőjének megyei szakaszán egyéni ver-senyben Orsós Sándor III. és Ferencz Virág II. helyezés
. Atlétika országos döntő Zánka : Orsós Erika IV. hely
. Az Örökmozgó vetélkedősorozatban egész tanévben klb. feladatokat oldottak meg csapataink, majd Nagyatádon részt vettünk a döntőn, melyet a 8.-osok csapata nyert meg.
. A Jeles napok, hagyományok vetélkedőjén a felsősök versenyét a 8. évfolyamosaink nyerték.
. Nyári tábor Köveskálon.
2009-2010
. Kompetencia alapú oktatás bevezetése: 1 évf. matematika, 3. évf. szövegértés, 5. évf. szöveg-értés, 8.évf. matematika, 9. évf. matematika, 10. évf. szociális kompetenciaterületen.
. A megyei atlétika döntőkről 7 arany (Orsós Erika, Károlyi Tamás, Váradi János, Váradi Mag-dolna), 7 ezüst (Orsós Sándor, Orsós Dávid, Váradi János, Váradi Magdolna), 3 bronz (Orsós Dávid, Sánta Zoltán) éremmel tértek haza tanulóink.
. A megyei ének versenyen, Nagyatádon első helyezett lett Csonka Alexandra, Herold Lajos.
. A "Kapkodd a lábad" megyei diákolimpia döntőt Nagybajomban rendeztük, megnyerve az I. helyezést kijutottunk Zánkára, az országos döntőre.
. A tanulásban akadályozott tanulók kispályás labdarúgó diákolimpiai megyei döntőjét meg-nyerve, Zánkán képviseltük Somogy megyét az országos döntőn.
. A három hetes projektünk az egészség témakörében "Salátabár és teaház" címen valósult meg.
. Az "Iskola és művészet" innováció keretében indult a " mese-maraton", mesevetélkedőt szer-veztünk.
. Útjára indult az "Egészséges életvezetés" innováció programsorozata, melynek programjai kö-zül nagy sikert aratott a lovaglás.
. Mozgásterápiák innováció napközis tábort szerveztünk a Sportcsarnokban.
. Nyári tábor Csepregen.